A siker mit sem ér értékes munkatársak nélkül, akikre bátran lehet építeni

Az élet viharai olykor kegyetlenül megtépáznak mindenkit. Legyen az a magánéletben vagy a munkahelyünkön, de mindig megviseli az embert, mert minél nagyobb a vihar, annál nehezebb utána felállni. Az ilyen viharokban, az ilyen küzdelmek során mutatkozik meg, ki az igazi barát, a hűséges társ és a lojális és értékes munkaerő is.

Aki olyan rendíthetetlen, elszánt és tehetséges emberekkel veszi magát körül, akik nem csak feltalálják magukat, de nem inognak meg az első kis akadály és nehézség láttán, az tudja mi a siker titka. Az ilyen emberekért érdemes harcolni, értük érdemes kitenni magunkért, mert ők lesznek a bástyáink az elkövetkező csatákban, a világítótornyok a legnagyobb viharokban és a lámpások a legsötétebb órán.

Egy csapat, melyben megbízhatunk, melyre számíthatunk többet ér a plusz profitnál vagy bármely könnyű megoldásnál, hiszen az ilyen emberekkel a lehetetlen is lehetségessé válhat. Az ilyen munkaerővel a semmiből is újra fel lehet húzni egy vállalkozást.

Mivel pedig ilyen fontosak, és manapság igen nehéz rájuk találni, érdemes aktívan tennünk annak érdekében, hogy ezeket az embereinket megtartsuk, és tudtukra adjuk mennyire fontosak és értékesek számunkra.

Itt van tehát 7 tipp kisvállalkozásoknak, hogy könnyebben megtartsák értékes alkalmazottaikat:

  • Kínáljunk versenyképes juttatásokat!

Ez egy olyan magától értetődő alap elvárás,mely nélkül aligha tarthatjuk meg legtehetségesebb dolgozóinkat, hiszen manapság minden kis és nagy cég tisztában van vele: kevés a kiemelkedően szorgalmas és talpra esett alkalmazott a munkerőpiacon, ezért megéri feljebb emelni a lécet, ha a juttatásokról van szó.

Egy versenyképes ajánlatcsomag nélkül, könnyen tovább állhat a dolgozó, vagy akár szóba se áll majd velünk, ha még nem alkalmaztuk.

A legfontosabb támpontok egy juttatáscsomag összeállításánál: az egészség, a biztosítás és a spórolás.

Tegyünk tehát dolgozóink egészségéért és biztos jövőjéért!

  • Biztosítsunk vonzó extrákat!

Azok a cégek, melyek a legsikeresebbek közé sorolhatják magukat azok, melyek elfogadják és tiszteletben tartják, hogy munkavállalóiknak van élete a vállalat falain kívül is. Ezek a munkáltatók képesek dolgozóiknak a legkecsegtetőbb ajánlatokkal szolgálni, mint a rugalmas munkaidők, a lehetőség távolról végzett munkára, otthonról folytatott munkára, a méltányos betegszabadság lehetősége és a szabadságolás zökkenőmentessége.

Már az apró előnyök is nagy szerepet játszhatnak egy munkavállaló megtartásában, mint a „gyümölcsnap” vagy a „pékáru péntek”, esetleg hetente egyszer megrendezett közös ebéd a kollégákkal.

  • Osszuk meg a financiális sikereket mindenkivel!

Mivel a legjobban teljesítő alkalmazottak az üzlet minden területén hozzájárulnak a biznisz sikeréhez, ezért talán megérdemlik, hogy tudjanak, és valamilyen szinten részesüljenek is a cég sikereiből. Az éves béremelés, vagy bármely fajta anyagi jutalom (ajándékutalvány, fizetés-kiegészítés, stb.) bevezetése olyan dolog, melyet minden cégnek csak ajánlani tudunk.

Az ilyen apró figyelmességek motiválják az alkalmazottakat, hogy jobban teljesítsenek, és a cég nyereségét a saját győzelmüknek is elkönyveljék. Ily módon elérhetjük, hogy embereink maradni akarjanak, és együtt akarjanak nőni, fejlődni cégünkkel.

  • Belsősöket léptessünk elő!

Minden valamirevaló dolgozó valamilyen célkitűzéssel lép be egy céghez. Egy jó munkavállaló fejlődni szeretne, előre lépni, alkotni, letenni valamit az asztalra. A limitált előrelépési lehetőségek demotiválhatják, elkedvetleníthetik munkavállalóinkat, mely előbb-utóbb felmondásukhoz vezethet. Tehát fontoljuk meg, milyen karrierlehetőségeket kínálhatunk dolgozóiknak, hogyan inspirálhatnánk őket a feljebbtörésre.

  • Szolgáltassuk releváns kihívást munka terén!

Sok ember a megszokásai híve, ám minden áldott nap ugyanazokat a köröket róni, mindig ugyanazokat a feladatokat ellátni munkahelyünkön, hosszútávon nem csak elfásuláshoz, de unalomhoz és motiválatlansághoz is vezethet.

Dolgozóink megérdemlik a lehetőséget, hogy kitörjenek a szürke hétköznapokból, hogy megmutassák, mire képesek, hogy megbirkózhassanak pár vérpezsdítő kihívással, ami nem csak a kedvüket adja vissza, de az egész cég munkamoráljának is jót tehet. Emellett, ha lehetővé tesszük, hogy munkavállalóink új jártasságokra tegyenek szert, új szerepkörökben is kipróbálják magukat, az a vállalat repertoárjának, besorolásának és piacképességének is igen jót tehet.

Próbáljuk meg tehát minden adandó alkalommal motiválni dolgozóinkat, hogy megmutathassák a bennük rejlő potenciált!

  • Ismerjük fel és értékeljük a kiemelkedően teljesítő dolgozóinkat!

Mindenki szereti az elismerést, főleg, ha keményen dolgozik minden álló nap. A kisebb cégek azonban sokszor elbuknak, ha arról van szó, hogyan szakítsanak időt arra, hogy méltányolják alkalmazottjaikat. Pedig elég egy egyszerű „Köszönöm”-el kezdeni, ha valaki alaposan és jól végezte el a munkáját. Ha pedig többet szeretnénk nyújtani, megannyi módja van kiemelni az átlagon felül teljesítő dolgozóinkat.

  • Tudjuk meg, miért szeretnek nálunk dolgozni munkavállalóink!

A legtöbb cég úgynevezett „kilépő interjúkat” szervez, amikor távozik tőlük valaki. Miért is ne ülnénk le beszélgetni munkavállalóinkkal, legfontosabb alkalmazottjainkkal, hogy eloszlassuk kételyeiket, hogy megérdeklődjük, miért vannak még velünk, mi motiválja őket, stb.? Minden válaszuk, minden visszajelzésük építő értékű. Legyen az a menedzsment, a vezetési stílus, a munkakörnyezet, a munkakörülmények, amin változtatnának, vagy ami pozitívan hat rájuk, azt mind jó tudni.

Minden ilyen megbeszélés után új stratégiákat dolgozhatunk ki, új látásmódot vezethetünk be, mely által cégünk gyorsabban haladhat a helyes irányba, és nagyobb eséllyel tartja meg legértékesebb alkalmazottjait.

A kisvállalkozások sok időt, pénzt és forrást fektetnek növekedésükbe. Viszont a valódi áttörést szinte lehetetlen elérni egy stabil és elkötelezett csapat nélkül. Törődjünk velük tehát, hogy tisztában legyenek vele, milyen fontos és értékes munkájuk számunkra.

Kezdhetjük talán azzal, hogy vigyázunk egészségükre egy olyan applikációval, mely míg ők dolgoznak, figyel arra, hogy elég folyadékot fogyasszanak, hogy néha felálljanak és megmozgassák végtagjaikat, és még arra is, hogy pislogjanak. Apróságnak tűnhet, ám mégis az ilyenfajta törődés az, mely valódi különbséget tesz egy jó munkáltató és egy kiváló munkáltató között. Törődjön Ön is dolgozóival, hogy azok egészségesek,elégedettek és hálásak legyenek azért, hogy Önnek dolgozhatnak! Próbálja ki a Smarteyesavert ingyen, még ma! Kattintson ide!

Forrás:

https://www.paychex.com/articles/human-resources/seven-ways-to-retain-employees

Szólj hozzá!

  • +36 30 999 7972
  • info@szemfules.hu
  • 2745 Kápolnásnyék,
    Kazinczy Ferenc utca 22-30.